2014. november 3., hétfő

Önkéntes-kaland francia biofarmokon


Régóta tervezem ezt a bejegyzést – bár nem egy nagyon friss élményről szól, a témáját tekintve bármikor aktuális lehet. Meg azért is, mert az egyik legkellemesebb emlékünk: a programot nagyon ajánlom bárkinek, aki szeretne egy kicsit kilépni a hétköznapokból, aki szereti a természetet, érdekli a gazdálkodás, utazni akar, vagy bepillantani egy másfajta életstílusba.

Tavalyi Triglav-túránk alkalmával írtam a Mirával és Benoit-val való találkozásunkról. Ők meséltek az önkéntes programról, amitől vérszemet kaptunk, és azóta terveztük, hogy mi is kipróbáljuk a farmer kalandot. A WWOOF keretében organikus farmokon lehet vendégeskedni, napi 4-6 óra segítség fejében szállást és ellátást adnak a házigazdák. A programra feliratkozva szinte bármelyik ország farm-adatbázisa elérhető, úgyhogy tulajdonképpen csak úticélt kell választani.
 
Mi ismét Franciaország felé vettük az irányt, az első 10 napot Provence-ban töltöttük. Egy kis családi farmot találtunk Niozelles környékén, ahol kerti növényeket termesztettek, de inkább csak hobbiból, a vendéglátónk főállásban jazzdobos volt. Kéthetente koncerttel egybekötött vacsorát szerveztek a vendéglőjükben, ahol felhasználták a kertben termett biozöldségeket is. Két ilyen alkalommal, egy salsa esten meg egy swing bulin mi is segédkeztünk.

A házban is volt egy zeneterem, ott próbált Philippe a barátjával, Jacque-kal, aki már fél éve náluk vendégeskedett és időnként a főzésben segített. Nagy élmény volt, hogy sok év után én is rátettem a kezem a zongorára. A karózás, árokásás, fűszernövény ültetés és rukola szedés közben persze egy kis utazgatás is belefért a programba. 
Egyik nap a vendéglátóink is elvittek kirándulni. Nagyon aranyosak voltak és jól is alakult a kapcsolatunk, leszámítva azt a mozzanatot, amikor egy félreértés miatt azt a kertrészt ástam fel, amit előző nap Evelyn beültetett virágokkal. Lett is egy kis családi viszály kettejük között, de amilyen heves volt, olyan hamar elcsitult, ahogy az egy déli vérmérsékletű házaspárhoz illik. A közös étkezésekkor is úgy éreztük néha magunkat, mintha egy francia család filmbe csöppentünk volna, csak éppen hiányzott a felirat.
Ezután az Annecy környékén levő Versonnex-be mentünk tovább egy valódi ősi családi birtokra. Itt három hétig maradtunk, és ottlétünk alatt beüzemeltük a melegházakat, a felépítéstől a karózáson, a fűnyíráson és ültetésen át az öntözőrendszer beszereléséig és a bogárirtó stratégiák kidolgozásáig (utóbbi kettőben Laci vállalt nagyobb szerepet, mint az összes logisztikai munkakörben). 
Ilyenkor én inkább a konyhára vonultam vissza segíteni Denise-nek, Gilles 84 éves anyukájának, aki főzött nekünk, de bevallotta, hogy nagyon unja már az háztartást (ennyi év után nem is csodálom). Szociális élményekben itt is volt részünk, a búcsúvacsoránkon ott volt Gilles orosz felesége, Natasa (aki nem beszélt angolul, vele csak franciául tudtam értekezni), meg az ő orosz apukája, (aki franciául sem beszélt, vele csak Natasa tudott értekezni).

Az életünk nagy eseményei olyanok voltak, mint pl. hogy született egy kis borjú, vagy hogy kivittük a teheneket a legelőre. Miután az egész telet az istállóban töltötték, valóságos mennyország lehetett nekik szabadon legelészni. Életünkben nem láttunk még 200 kilós állatot így szökdécselni, hogy egyszerre mind a négy lába a levegőben.
Az egynapos kisborjú viszont itt még nem tudott lábra állni, csak pislogott a világra
Egyik kedvenc időtöltésem volt az olvasás a kertben levő 200 éves hárs alatt
Ezen a farmon saját kis lakosztályunk volt, a kertre nyíló üvegajtóval
Soha ilyen csendes még nem volt a húsvétunk. Ez viszont egy világutazó kiskanál (lesz)

A kirándulások persze most sem maradtak el, Annecy környéke számomra a legszebb helyek közé tartozik. Egyszer hóhatár fölé is eljutottunk, és a tavat is körbebicikliztük (kb. 40 km). Viszont most nem annyira a látványos helyek ragadtak meg, hanem a hétköznapi élet, aminek részesei lettünk másfél hónapra.
Kilátás a kert végéből a Mont Blanc-ra